Kövess minket!
  
     

Érdekességek a tragus piercingekről

Érdekességek a tragus piercingekről
2015, május 4.

A testékszerek régóta szerves részét képezik az emberi kultúrának. Az ékszerviselés manapság elsősorban díszítő funkcióval bír, de régen ez a tevékenység mélyebb jelentést is hordozott. Egyes kultúrákban meghatározott jelentése volt annak, hogy ki viselhetett ékszert, milyen ékszert és hol. Sok helyen a kiegészítők mérete is külön jelentést hordozott, egy ékszer jelezhette az egyén közösségben elfoglalt helyét, társadalmi rangját. Manapság már az ékszerek nem rendelkeznek ilyen sokrétű jelentésréteggel, csupán díszítő funkciót látnak el, azonban felhasználásuk és elhelyezésük ma legalább olyan széleskörű, mint a primitív kultúrákban.

Ennek megfelelően ma már szinte mindenhová kerülhet piercing az emberi test felületén, oda is, ahová első látásra nem tűnik kivitelezhetőnek. A fültágítók, köldökpiercingek, a bőr alá szúrt testékszerek már nem számítanak extrém kiegészítőnek, hiszen egyre többet látni belőlük fiatalokon és idősebbeken egyaránt. A szokatlanabb testékszerek közé tartozik a tragus piercing.

A tragus piercing tulajdonképpen fülporc piercinget jelent, a külső hallójáratba, a fülkagyló előtti kis félkör alakú porcba szúrják az ékszert. A behelyezésre csak minimum 1,2 mm szárvastagságú ékszerek alkalmasak. Mivel az ékszer porcba kerül, ezért egyrészt fájdalmasabb lehet, mint a test egyéb, puhább  részein, másrészt a gyógyulási folyamat is hosszabb és nagyobb odafigyelést igényel. Egy gyakorlott és hozzáértő szakember azonban képes minimális fájdalommal behelyezni a tragus piercinget, anélkül, hogy fölösleges szenvedést okozna. A gyógyulás ideje lerövidíthető titánból készült ékszerrel, illetve ajánlott talpas piercing behelyezése első alkalommal, mert ennek segítségével lesz ideális és biztonságos a hegesedés.

Minőségi piercinget keres? Látogasson el www.piercingrendeles.hu weboldalunkra, ahol testékszerek széles választéka rendelhető online, gyorsan és kényelmesen! A 0670-600-0999-es telefonszámon, illetve az info@piercingrendeles.hu e-mail címen keresztül bátran érdeklődhet termékeinkkel kapcsolatban!

Olvastad már?

Facebook

GooglePlus

Hirdetés

Hirdetés

Megosztás

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Csatlakozz a Marketing Magazinokhoz!

Facebook

Twitter

YouTube

Read previous post:
piercingrendeles.hu
Köldök piercingek

Napjainkban, széles körben kortól és nemtől függetlenül nagy népszerűségnek örvendenek a testékszerek.  Ezek az ékszerek legtöbbször viselőjük előnyös tulajdonságait hivatottak...

Close